Top 2: Az útvesztő. Ebből film is készült, ami szintén nagyon izgalmas és akcióval dús lett. Nem spoilerezném. Ez is mondhatni, hogy ifjúsági regény, hiszen fiatal fiúkról és lányról szól. Érdemes elolvasni a könyvet és utána megnézni a filmet.
Top 3: Igen, egy "erotikus" könyv következik, de nekem maga a története tetszett meg. Igen, a "Szürke ötven árnyalata" című könyvről beszélek. Én sem gondoltam volna, hogy ha megveszem és elolvasom, akkor ennyire tetszeni fog, hogy a top 3 könyvemben fog szerepelni. Ez Mr. Grey és Anastasia kapcsolatáról, ismerkedéséről szól. Romantikus, de mégis kicsit szadistának tűnő.
Top 4: Harry Potter sorozat. Mindet kiolvastam, de már annyira régen, hogy újra ki kellene olvasnom. Annyit tudok, hogy nagyon tetszett és filmen is szuper az egész. Akik szeretik a misztikus fantasy-kat, azoknak ajánlom. Akció dús és szó szerint: varázslatos.
Top 5: A Tamás-templom karnagya. 600 oldalban (2 kötet) foglalja össze Láng György az egyik leghíresebb, legtehetségesebb klasszikus zenész életét. A könyv nagy hatással van az olvasójára. Leírja, hogy Johann Sebastian Bach miket élt át az életében. Drámai és komikus szituációkat is leírt benne, amik még élvezhetőbbé teszik a könyv olvasását. mindent részletesen leír az író, hogy mi, mikor és hogyan történt. Cifrázza is és még metaforákat, sőt hasonlatokat is használ. Ez a mű megérinti az olvasó szívét, bele tudja élni magát az olvasó és ezt akarta elérni a mű készítője. Először nem akartam elolvasni, mert úgy gondoltam, hogy nem fogom szeretni, DE... minden megváltozott már az első oldalt olvasva, hiszen olyan átéléssel írja le az író a történetet, hogy azt nem lehet nem élvezni. Átadtam magam nagyon könnyen ennek a könyvnek és bekerült a Top 5 könyvem közé, ami nagyon lényeges.
Ez a kedvenc zeném tőle. Könnyed és szép. Annyira tetszik, hogy kiráz tőle a hideg, ha hallgatom, ami nagyon nagy szó, ugyanis sosem szerettem az ilyen fajta muzsikát. Hallgassátok meg ti is!
Itt a link: Johann Sebastian Bach - Air
https://www.youtube.com/watch?v=rrVDATvUitA
Könnyed muzsika az igazi zenekedvelőknek. :)
Köszönöm, hogy elolvastad! Ha tetszett, oszd meg ismerőseiddel Facebookon és kövess Instagramon: @ancsika97
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.