Unikornis világom
Nem szó szerint kell érteni a címet, bár nagyon is magáért
beszél, hiszen annak ellenére, hogy rossz dolgok történnek velem, pozitív tudok
maradni. Ez nem naivitás, csak remény és tudom, hogy a rossz után, mindig jó
következik. Ez abszurd tény. Minden érmének megvan a maga másik oldala. Mindig
a jóra kell koncentrálni és elkezd dolgozni a vonzás törvénye, azaz valóban
bevonzod a jót. Az életet nem kihívásként kell felfogni, hanem, mint egy
játékot, csak 3D-ben. Ez tehát egy livegame, amit életnek hívunk. Régen
pesszimista voltam, mert nem tapasztaltam szinte mást, csak rosszat. Csúfolást,
kiközösítést, átverést, hazugságot, kihasználást, hamis barátokat és egyebet,
amik az önbizalmam nagyon leépítették. Egyszer elhatároztam, hogy felállok és
nem bántom azokat, akik engem bántottak. Levegőnek nézem őket, nem törődök
velük. Ha nem nézem őket különösebben levegőnek, akkor nevetek a
viselkedésükön. Így tettem, azóta indítottam egy blogot, megtanultam értékelni
az életet, sokat olvasok és tanulok, aminek megvannak a hatásai. Az élet fordít
a kockán (sorson). Ne bánts mást sehogy sem, mert a sors sajnos visszaüt
többszörösen és nagyobbakat, amit nem biztos, hogy fel tudsz dolgozni. A
tapasztalat mindennél fontosabb. Tapasztalatból beszélek. Érdemes volt sokat
sírnom régen, most már nemcsak az immunrendszerem erős, mint az állat, hanem a
lelkem is és van bátorságom visszavágni. Nektek is azt ajánlom, ne hagyjátok
magatokat, tanuljatok meg kiállni magatokért, mert ez azt jelenti, hogy
tiszteletre méltó személy vagy. Nem kell csúnyán beszélni, csak szépen, pici
dolgokkal szemléltetni a másik számára, hogy mi a fészkes helyzet van.
Egyébként minél több tapasztalatod van, annál erősebb vagy lelkileg és annál
jobban gondolod azt, hogy a rossz dolgokat az életedben a hátad mögé tereled és
nem foglalkozol velük. Kiépítettem magamnak egy mottót: Én én vagyok, de nem az
az én, ami tegnap, hanem ami ma. Ezt követve pozitív szemléletet kezdtem látni
az életemben. Optimistán vágtam bele mindenbe és sok sikerrel. Elkezdtem ezt a
blogot és csak azt látom, hogy nagyon sokan vannak, akik rendszeresen olvassák
és követik, ráadásul az új látogatók száma egyre jobban csak nő, amit nagyon
szépen köszönök nektek! Ti vagytok a legjobbak Drága Olvasóim! Nem véletlenül
szeretek mindenkit, hiszen sok embertől kaptam és kapok támogatást a mai napig,
amit máshogy nem tudok megköszönni. Büszke vagyok az elért teljesítményemre és
nem akartam mást, csak azt, hogy tudjak segíteni az embereknek. Az emberek nagy
része bunkó, mert ő úgy döntött, hogy nem segít embertársának, ami azt jelenti,
hogy nem a jó mellett döntött. Mi a jó? Mi a rossz? Ez egyéni látásmód. Kinek
mi, kinek hogyan. Ez emberség, etika, erkölcsfüggő. Az erkölcsös ember nem ver
meg embereket, azért, ha beszól neki valaki és ez jó, mert az agresszió arra
utal, hogy az agresszív személy érzelmi és szellemi intelligenciája összesen
üti meg a 0-át. Persze vannak kivételek, amikor jogos az agresszió (például
zaklatás, ami egy ideje már húzódik és véget akarunk neki vetni). A rossz,
erkölcstelen ember magát szégyeníti meg a negatív viselkedésével, ami normális
embernek nem tetszik (például állatbántalmazás). Állatbántalmazásnál is jogos
az agresszió… az állatvédők felől a bántalmazó felé, mert az állat egy érző
lény, aki jobban tud szeretni, mint az ember. Igen, ez tény. Röviden: ne
kiabálj az állattal, ne bántsd, ne éheztesd, ne szomjaztasd, mert a végén nem
te fogsz nevetni. (Igen, nagy állatvédő vagyok, problem? J ) Tanácsok: Többször
gondold át, amit tenni szeretnél, mert visszaüthet, mint az átok. Szeresd magad
és az embertársadat úgy ahogy vagy/van, mert alacsony képességekre utal, ha nem
ezt teszed. Tiszteld az embereket! Legyen hited, reményed, bátorságod! Ha férfi
vagy, légy férfi! Ha nő vagy, legyél nő! Ha valakinek segítségre van szüksége,
segíts neki! Érezd az érzelmeket, mert anélkül semmit nem ér az ember! Rossz
után mindig jó következik, várd a jót! Ne essél depresszióba! Ne külsőről
ítélj, mert hülyének fognak nézni és felszínesnek, ami alacsony IQ-ra utal! Ha
valaki nem tetszik, vagy valakinek nem tetszel, nevess egyet és kerüld ki, nem
éri meg a vita (vagy szólj vissza egy nagyon ütőset, akkor beledugja a fejét a
homokba)! Ha valakiről rosszat gondolsz, ne mondd el neki, te sem örülnél, ha
valaki csúnyán közölné veled, hogy nem tetszel neki sehogy. Ez bántó. Beteg
embert ne kerülj! Segíts neki! Ha pszichológiailag rokkant is, fogadd el a
viselkedését, mert ő nem tehet a bajáról! Ne gondolj öngyilkosságra! Mi az oka,
hogy ne gondolj rá? Isten dönti el a sorsod, addig magaddal szúrsz ki, mert nem
meghalni fogsz, hanem fájdalmaid lesznek. Legyen célod, amit fokozatosan
építesz! Ne akard, hogy minden pillanatok alatt a tiéd legyen! Türelem rózsát
terem. Agressziódat vezesd le futással, énekléssel vagy a hobbiddal! Ne csald
meg a párod, mert többnyire a megcsalt fél nevet a végén!
Ez csak néhány dolog volt, ami a tapasztalataimra és ismerőseim
által közöltekre épült. Remélem, tetszett és segítettem egy kicsit pozitívan
látni a világot! Kövessétek a blogot fiúk/lányok, minél több „tudásért”, amit
megosztok veletek! J
Köszönöm a követéseket, látogatásokat az oldalon! Szeri van! J U R the Nr.1. J Kövessetek Instagramon: @ancsika97
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.